Támolygó villantó
Pergető horgászathoz készülve gyakran a körforgó és támolygó villantó, illetve pilker választás jelentheti az egyik legfontosabb kérdést. Egy igazán fogós, a kifogni kívánt ragadozókat kapásra ingerlő darab gyakorlatilag felbecsülhetetlen értékkel bírhat.
Már csak amiatt is érdemes végig nézni az oldalon elérhető változatok kínálatát, mivel a pergető horgászat sikerét sokszor a gondosan vezetett és ügyesen kelletett műcsali variációk cseréje és változtatása hozza meg.
Az adott termékhez illeszkedő dobósúly tartományról, fogható halakról, javasolt pergető felszerelésről és horgászvíz típusokról többet is olvashatsz, ha kattintasz az oldalon elérhető körforgó és támolygó villantó, illetve pilker változatok adatlapjára.
Ahogyan a leginkább érdemes műcsalit keresni a webáruházunkban
Legfelül a „termékek” menüpontot választva, a műcsalik opcióra, majd a körforgó és támolygó villantó, pilker névre bökve. A kategórián belül már szabad a vásár. Vagyis nyugodtan szemezgethetsz és válogathatsz ahhoz mérten, hogy a horgászat várható körülményei mit igényelnek.
Amint sikerült választani, az adott kategórián belül is tovább szűkíthető a keresés. Méghozzá a bal oldalon rendelkezésre álló szűrés és sorba rendezés lehetőségeivel. Mindössze egyetlen kattintás, és gyártó, népszerűség vagy ár alapján is célzott lehet a műcsali keresés.
Természetesen a műcsali variációk mellett a pergetés egyéb eszközei is elérhetők nálunk
Mindegy, hogy pergető horgászbotra, orsóra, zsinórra, vagy pedig aprócikkre van-e aktuálisan szükség. Sőt, akár egy komplett pergető felszerelés összeállítására is adottak a lehetőségek. Mutatjuk, hogy találhatók meg könnyen és egyszerűen a keresett termék kategóriák.
Legfelül csak kattints a „termékek” fülre. Ezután nincs más tennivaló, mint a lefelé nyíló menüsorból kiválasztani azokat a horgászeszközöket, amelyeknek a beszerzése leginkább szóba jöhet. Tehát perceken belül megtalálhatsz minden keresett terméket, rengeteg időt megspórolva így.
Ha megvannak a beszerezni kívánt műcsalik, mutatjuk a rendelés célravezető módját
Első körben add hozzá a virtuális kosárhoz az összes olyan körforgó és támolygó villantó, illetve pilker változatot, amit csak meg szeretnél rendelni. Hogyha minden keresett műcsali és pergető felszerelés elem begyűjtve, akkor az oldal jobb felső sarkában nyomj rá a kosár ikonra.
Ezután nincs is más dolgod, mint lépésről lépésre végig menni a megrendelés folyamatán. Ha kitöltötted az űrlapot, választottál fizetési és átvételi módot, már csak meg kell erősítened magát a rendelést. Ezután legfeljebb pár nap, és akár be is vetheted az újonnan beszerzett termékeket.
KAMASAKI TRADITIONAL GOLD 10G
JAXON HOLO REFLEX ATLAS LURES 1 10,0g E
UAL0403 ULAR TÁM.VILL.03 AL/PL-SR-BI 23G
5TOPB09 Tricolor 2 15g
12g 85mm sand eel Rhino Trout Killer 1darab
13g 5,5cm ezüst/kék Zebco Trophy Z-Ace
12g 85mm beluga Rhino Trout Killer 1darab
JAXON HOLO SELECT UKLA TOR LURES 1 14,0g G
UBL0001 ULAR TÁM.VILL.01 BL/BN-CU 8,0G
UGN2002 ULAR TÁM.VILL.02 GN/PL-SR-SE 18G
JAXON HOLO REFLEX PRO SPIN DOUBLE HMX LURES 1 20,0g A
JAXON HOLO SELECT UKLA CLASSIC LURES 1 14,0g T
JAXON HOLO SELECT KARAŚ DUO LURES 1 18,0g GS
JAXON HOLO SELECT KARAŚ CLASSIC LURES 1 16,0g G
JAXON HOLO SELECT UKLA SCOT LURES 1 14,0g Z
JAXON HOLO SELECT KARAŚ MICRO LURES 3 11,0g SB
JAXON HOLO REFLEX PRO SPIN HIX LURES 1 18,0g C
JAXON HOLO SELECT KARAŚ BLASK LIGHT LURES 1 10,0g G
JAXON HOLO SELECT FLEX GNOM CLASSIC LURES 1 20,0g C
JAXON HOLO REFLEX VECTRA LURES 1 12,0g F
JAXON HOLO SELECT KARAŚ NATURAL LURES 2 18,0g NSL
JAXON HOLO SELECT KARAŚ SPARK LURES 2 18,0g C
JAXON HOLO SELECT FLEX GNOM BLASK LIGHT LURES 2 14,0g S
JAXON HOLO REFLEX ATLAS LURES 2 14,0g E
JAXON HOLO REFLEX PRO SPIN HIX LURES 1 18,0g E
JAXON HOLO REFLEX ATLAS LURES 1 10,0g K
JAXON HOLO SELECT KARAŚ RAB LURES 2 18,0g D
JAXON HOLO REFLEX ATLAS LURES 3 17,0g M
JAXON HOLO SELECT KARAŚ KROL LURES 2 18,0g A
JAXON HOLO REFLEX TRIS LURES 1 12,0g E
Frenetic Pilker Tricolor 2 25g
Magic Trout 8g Fat Bloody Inliner ezüst/zöld 1 darab
UGN1402 ULAR TÁM.VILL.02 GN/PA-SR-OR 18G
JAXON HOLO REFLEX VECTRA LURES 1 12,0g E
JAXON HOLO SELECT KARAŚ PERK LURES 2 18,0g A
JAXON HOLO SELECT KARAŚ CLASSIC LURES 2 18,0g S
KAMASAKI TRADITIONAL SILVER 15G
JAXON HOLO SELECT KARAŚ KROL LURES 1 16,0g J
JAXON HOLO REFLEX SLIM CAST LURES 2 15,0g B
JAXON HOLO SELECT FLEX GNOM CLASSIC LURES 14,0g G
Zebco 6g 5,5cm Classic Spoon réz
ROR5APJ RUBLEX ORKLA No.5 13G 81MM APJ
JAXON HOLO SELECT UKLA TOR LURES 1 14,0g GB
JAXON HOLO SELECT ALGA SCOT LURES 1 12,0g F
JAXON HOLO SELECT UKLA CLASSIC LURES 3 28,0g S
ROR1APJ RUBLEX ORKLA No.1 8G 56MM APJ
UCK1300 ULAR TÁM.VILL.00 CK/PA-SR-SE 4,0G
UAL0603 ULAR TÁM.VILL.03 AL/BN-CZ 23G
JAXON HOLO REFLEX TURBO CAST LURES 1 15,0g A
JAXON HOLO SELECT KARAŚ SCOT LURES 1 16,0g D
JAXON HOLO REFLEX CAST LURES 1 10,0g C
ROR3APO RUBLEX ORKLA No.3 10G 67MM APO
JAXON HOLO REFLEX ATLAS LURES 1 10,0g D
JAXON HOLO SELECT KARAŚ KROL LURES 1 16,0g E
JAXON HOLO REFLEX ATLAS LURES 1 10,0g B
JAXON HOLO REFLEX ATLAS LURES 3 17,0g D
Zebco 45g 12cm Classic Spoon piros/ezüst
UGN0501 ULAR TÁM.VILL.01 GN/SI-MO 11G
UCK0201 ULAR TÁM.VILL.01 CK/BN-NI 8,0G
JAXON HOLO SELECT UKLA SPARK LURES 1 14,0g CLH
UAL1303 ULAR TÁM.VILL.03 AL/PA-SR-BB 23G